A furcsa találkozás (Tokio Hotel)

Márti vagyok. 14 éves. Minden álmom hogy egyszer találkozzak a Tokio Hotel gitárosával, Tommal. Egyszer sikerült nekem és a legjobb barátnőmnek, Dórinak eljutnunk egy koncertre. Egy rádiós műsorba szerezte egyik osztálytársunk a két VIP jegyet, csak ő nem szereti a TH-t és ezért nekünk adta. A koncert előtt fél órával már ott voltunk. De nem csak mi. Több ezren voltak. Átverekedtük magunkat a tömegen. A kordonnál egy csapat lány nem akartak átengedni. Mi mondhattuk, hogy VIP jegyünk van, de nem hitték el. Nagyon közeledtek felénk. Egyik őr odajött.
-Valami baj van?-kérdezte az őr.
-Igen. Kitúrnak a helyünkről.-Mondta az egyik csaj.
-Lányok. Ha nem bírtok magatokkal nem engedlek be.-mondta az őr nekünk.
-Dehát nekünk VIP jegyeink vannak.-mondtam.
-Akkor had lássam.-mondta az őr. Azok a lánmyok nagyon mosolyogtak és szinte sugárzott az arcukról a "na mivan? Lebuktál!" szöveg. Megszívták. Felmutattuk a jegyeinket. Az őr a hátunkra tette a kezét és elkísért minket a koncert teremig. A fiúk épp próbáltak. ketté váltunk. Én arra az oldalra ahol Tom állt, Dóri pedig oda ahol Bill állt. A 4 fiú lement a színpadról. A kapuk nyíltak, és tóultak befele az emberek. a közönség háromnegyede tinicsajokból állt. Olyan korúak, mint mi. Az arénában csak 2 szó visszhangzott. "TOKIO HOTEL". Mindenki ezt kiabálta. MAjd egy mély hang szólalt meg.
-2005-ben alakultak, Devillish-ből váltottak át. Erre vár mindenki aki most eljött. És most...jöjjön a...
-TOKIO HOTEL-kiabálta a közönség.  Gitár majd dob hangzott fel. És akkor nagy füst és kilépett a színpadra Bill. A schrei-al kezdtek. A refrénnél minden "SCHREI" szónál a közönséghez tartotta a mikofont és a közönség egy emberként ordított.
-SCHREI!-nagyon jó volt. Már az elején elment a hangom, és szerintem ez Dórinál se volt másképp. Következő a durch den monsun. és így tovább, végig a SCHREI CD alapján. Csak azzal a külömbséggel hogy a Leb' die sekunde-t kihagyták. Sebaj. Rette mich, freunde bleiben, ich bin nich' ich, wenn nicht mer geht, lass uns hier raus, gegen meinen willen, jung und nicht mehr jugendfrei, der letze tag, unendlichkeit. Rájöttem, miért hagyták ki a leb' die sekune-t. Ez volt a finálé. Mi se lenne találóbb. Éljünk a pillanatnak-Leb' die sekunde. Kiörjöngtük magunkat. Nagyon jó volt. A koncert végén bemehettünk a fiúkhoz.
-Úr isten. Én nem akarok bemenni. Mert ha bemegyünk, akkor onnan ki is jövünk. Amire már nem lennék képes. De ha mégis...áááh...be akarok menni de nem is.-Mondta Dóri idegesen.
-Én bemegyek. De csak ha te is.-mondtam.
-Oké. akkor menjünk.
-Rendben.-mondtam majd elindultam.
-Csodálom a bátorságod.-futott utánam Dóri aki kicsit lemaradt.már az ajtó előtt álltunk.
-Nem. nem megy.-Fordult vissza Dóri.
-Látod. Már nekem se.-Mondtam én is. Lehet hogy nagyon megbántuk, de féltünk hogy nem olyanok mint a posztereken, a képeken vagy máshol. Hátat fordítottunk az ajtónak és elindultunk kifelé. Apum már várt ránk. Mi vittük haza Dórit. Kitettük a házuknál majd mentünk haza. Befeküdtem az ágyamba. egész este gondolkodtam. Jól döntöttem hogy nem mentem be? Ki tudja. A gondolataimba annyira belemerültem, hogy elaludtam. Reggel a telefonomra keltem.
-Igen?-szóltam bele a telefonba fáradtan.
-Szia. Felébresztettelk?-szólt bele Dóri
-Sikerült.
-Bocsi.
-Semmi baj. Mit szeretnél?
-Találkozunk ma? Le sétálhatnánk a patakhoz.
-Rendben. Akkor 1-kor atlizunk.
-most fél kettő van.
-Mennyi?
-Ez nem lotto reklám...amúgy igen.-legyen 4.
-Renndben. szia!-köszöntem el.
-csáó-köszönt el Dóri is. Lassan ment el az idő. Csak akkor gyorsult fel mikor eljött az unokatesóm. Csak azért jött át hogy adjon 2 meghívót.
-Ezt egy pályázaton nyertem. Én nem érek rá, és téged hívtalak volna úgy is, de így most te hívsz meg valakit.-mondta és a kezembe nyomta a meghívókat. A következő állt benne:
"A Tokio Hotel kiváltságois bulit tart. Erre CSAK ismerősök, barátok szoktak eljönnyi. De most kivételt teszünk. Mert most téged is várunk. Gyere el. Nem bánod meg!"
-Ezt tényleg nekem adod?
-Igen. Na nekem mennem kell. szia-És kilépett az ajtón. 4-kor taliztunk Dórival.
-Tessék.-Adtam oda neki a meghívót.
-Ezt nem hiszem el!-kiáltott fel Dóri, és a nyakamba ugrott.-Ez holnap lesz! ez Tök jóóó!-fejezte be.
-Én is alig várom-mondtam én is.
*másnap, a buli előtt*
-Menjünk be.-Indultam el.
-Rendben.-Mondta Dóri. Ezen most meglepődtem.-Mivan? Ez is egy koncertféle...nem?
-De...
-Akkor?
-Menjünk.-És bementünk. Az első látvány ami bennünket fogadott, az az hogy mindenki vagy ül, vagy áll, de unatkozik. Elénk lép egy 18 év körüli srác.
-Ti vagytok a magyarok?-Kérdezte.
-Igen.-Mondtam.
-A nevem Gordon. Énb fogok fordítani nektek. Én leszek a tolmács...satöbbi...
-Rendben.-mondtuk egyszerre Dórival.
-Mi van itt?-kérdeztem Gordont.
-Nézz csak oda.-mondta és egy ajtó felé mutatott, amin épp Bill dörömbölt és kiabált.
-Bill miért kiabál az ajtóval?-Kérdezte Dóri.
-Tommal veszekedik. Tom bevágta a hisztit, mert nem találja a kedvenc gitárpengetőjét és anélkül nem hajlandó játszani.-Magyarázta Gordon.